Új irányt adott 2023-as employer branding kampányának a Continental Magyarország: a munkatársak minél mélyebb bevonása mellett a technológiai újdonságoknak is nagyobb szerepet kívántak adni. Így kezdődött a kampánytervezés, amelyben tizenkét telephelyről, közel harminc munkavállaló vett részt, és beszélt arról, miért szeretik a céget. A mesterséges intelligencia segítségével pedig a Hello munkatársai képekbe öntötték a szavakat.
A nagyvállalat hosszú évek óta fektet időt és energiát a szervezeti és személyes fejlődésbe, hiszen a kollégák jelentik számára a legnagyobb értéket. Új tehetségekre folyamatosan szüksége van a Continental Magyarországnak, ezért a cég kommunikációs csapata és a Hello Agency kreatív ügynökség a munkáltatói márkát és a toborzást is támogató átfogó kampányt dolgozott ki. A kommunikáció egy fő üzenetre épül, mégis négy féle célcsoportot tud megszólítani. A kampány kulcsüzenete a cég missziójából indul ki, miszerint minden egyes munkavállaló hatással van a világra, munkájával értéket teremt egy jobb holnapért. És hogy mi is ez a hatás? Az itt dolgozó kollégák teszik balesetmentessé és fenntarthatóbbá a jövő közlekedését – a Continental pedig az ehhez szükséges környezetet teremti meg.
A kreatív koncepció kidolgozásánál fontos szempont volt, hogy valódi insight-okat használjon az ügynökség, ezért a kulcsüzenetek és a vizuális világ megalkotása előtt sok időt szánt a kutatómunkára. A kampány célcsoportjainak igényeit (vagyis, ami alapján munkáltatót választanak) a legfrissebb employer branding kutatásokból nyerte ki a Hello, majd kutatást végzett a Continental dolgozói között, hogy megtudja, szerintük mik a vállalat legfőbb erősségei.
Mivel a kampány fő üzeneteit a vállalati misszión kívül a munkatársak visszajelzései alapján írta a Hello szövegírója, felmerült az ügynökség és a Continental kommunikációs csapat részéről az ötlet, hogy mi lenne, ha a vizuálokat is a dolgozók „készítenék el”.
Természetesen egyik Continental munkatárs sem grafikus szabadidejében, a key visual-okhoz a generatív MI segítségét vette igénybe a Hello Agency. A dolgozók leírták, miért választják és választanák a jövőben is a Continental-t, a kommunikációs csapat pedig kiegészítette azzal, hogy a vállalat víziója mentén hogyan is képzelik el a jövő mobilitását. Ezekből a szövegekből írt promptokkal alkotta meg az MI és a Hello grafikusa a Continental-lal megteremthető jövőt.
„Számomra mindig fontos, hogy úgy próbáljunk feladatokat megoldani, ahogy eddig még nem tettük. Ez a kollégák szakmai és teljes csapatunk fejlődéséhez is hozzájárul. A technológiai kísérletezés mellett azért is szerettük volna kipróbálni egy nagyobb kampánytervezés során a mesterséges intelligenciát, hogy gyorsabbá, rugalmasabbá és hatékonyabbá tegyük a munkát, továbbá kilépjünk a stock fotók és az unalmasnak tűnő, nemzetközi vállalati képek világából. Azt gondolom, rendkívül különleges vizuálok készültek. Sikerült megmutatni mindent, amit szerettünk volna: kollégáink gondolatait és víziónkat a mobilitás jövőjéről. Ráadásul mindezt olyan formában ábrázoltuk, amihez célcsoportjaink könnyebben tudnak kötődni, hiszen felismerhetőek a tipikus budapesti és magyarországi környezeti jegyek. Rengeteget tanultunk az elmúlt hetekben és már ezért megérte belevágni” – mondta el a kampányról Takács István, a Continental Magyarország kommunikációs vezetője.
Urbán Luca, a Hello Agency kreatív vezetője pedig ezt gondolja:
„A Hello-nál mindig nagy hangsúlyt fektettünk az innovációra, és ez nem volt másképp a mesterséges intelligencia szélesebb körű megjelenésénél sem. Büszkék vagyunk arra, hogy a Continental Magyarországgal közösen egy olyan kampányt indíthattunk útjára, ahol a cég dolgozói is szerepet kaphattak a kreatívok kialakításában. Bár továbbra is rengeteg a kérdés akörül, hogy vajon az MI milyen mértékben veheti el a kreatívok munkáját, a mostani tapasztalataink alapján biztosan állíthatjuk, hogy fontos újításokat hozott – a jövőben felgyorsítja az alkotást. Mesterséges intelligenciával vagy nélküle, kreatívnak lenni még mindig emberi dolog.”
A kampány augusztus végén indul online felületeken – Facebookon, Instagramon és LinkedInen –, illetve bannerek formájában is találkozhatunk majd vele egészen az év végéig.
Head of Country Communications: Takács István
Country Employer Branding Specialist: Kövér Dávid
Reklámügynökség: Hello Agency
Kreatívigazgató: Urbán Luca
Graphic Designer: Demeter Eszter
Senior Creative/Szövegíró: Márton-Styrman Aliz
Senior Account: Kertész Mónika
Iratkozz fel friss és izgalmas, havonta megjelenő ügynökségi híreinkre!